.
...Rachel (Blunt) minden áldott nap felül a vonatra, hogy bemenjen a városba, és minden áldott nap kétszer elhalad a régi háza előtt. A ház előtt, ahol a volt férje (Theraux) az új feleségével (Ferguson) és nemrég született gyermekükkel lakik. Rachel képtelen elengedni a múltat, és miközben fájdalmát alkohollal próbálja enyhíteni, egy fiatal párról talál ki történeteket, akiket a várakozó vonatról figyel meg. A nő elképzelése szerint Megan (Bennett) és Scott (Ewans) élete tökéletes: gyönyörűek, szerelmesek és hűségesek egymáshoz. Ám egy nap valami olyan megdöbbentőt pillant meg a vonat ablakából, ami mélységes félelemmel tölti el. A kétségbeesett nő mindenáron ki akarja deríteni az igazságot. Tanúnak jelentkezik a rendőrségen, ám alkoholizmusa és emlékezetkiesései miatt senki se hisz neki - még ő maga sem...
.
Az a jó a thriller/krimi műfajában, hogy igény mindig is volt és lesz is rá a közeljövőben. A baj viszont vele az, hogy viszonylag kevés szuper alkotást találunk napjainkban, és nagyjából azok is a párkapcsolat/szexualitás mezsgyéjén mozognak. Ez a trend egyébként már az "Elemi Ösztön"-nel elkezdődött, viszont mellette akkoriban még sikeresen hasítottak a konspirációs és politikai szállal dúsított kvázi mozgalmasabb "akciófilmek". A kesergés mellett azonban bátran kijelenthetjük, hogy a két évvel ezelőtti David Fincher által jegyzett "Holtodiglan" nagyon jól sikerült, az azóta eltelt esztendők talán pedig már kellő távolságra vannak attól, hogy a nagyérdemű ismét befogadjon egy hasonló történetet...
...Ami természetesen megint egy bestseller-ből készült, azaz Paula Hawkins nagysikerű regényét álmodta vászonra Tate Taylor rendező. A mozi után beszéltem pár olyan emberrel, akik már olvasták a könyvet és látták is a filmet. Az ő véleményük szerint az adaptáció nem rossz, viszont a felvezetés kicsit sután van összerakva. Pontosan ugyanezt éreztem a vászon előtt ücsörögve, mivel az első 30-40 percben nekem csak kábé annyi derült ki, hogy van itt nekünk egy maréknyi kertvárosi pszichopata. Az egyik unatkozik, a másik már rühelli a kangörcsös paliját mert az triplaikszes mászókának használja, rácuppan az agyturkászára, a házi bika meg dühöng és erőszakoskodik. Ezt lesi végig a szétcsapottan sihuhuzó ájuldozó Blunt, aki a curukkolás hatására nemhogy lány, de szinte csak hány a vonaton. Szóval az alapfelállás nemhogy nem győzőtt meg a film kvalitásairól, de az érdektelenség miatt szinte már távozásra késztetett.
.
Kétségeim közepette aztán végre érkezett a fordulat valahol a játékidő derekán, ahol nemcsak a dramaturg, de még a rendezés is sikeresen meglódult. Roppantul bejött az, hogy a megoldás felé vezető út mennyire jól használja ki az alkoholmámorból eredő képzelgéseket, mivel a homályos narratíva így mindig mást tud gyanúba keverni. Mindeközben a háttérben egy-egy félelmetesen jó (és sajnos szomrú is egyben) háttérszál kezd el kibontakozni, melyek a fősodor paklikavarása mellett még erőteljesebbeket csavarintanak a szereplők kapcsolathálóján. A kellően rövidre fogott ledöbbentő mellékágak természetesen egy látványos csattanóban érnek össze, ahol ugyan lehetett volna drámaibb a végkimenetel, de azért kellő elégtétellel szemlélhetjük végig a lezárást. Valahol egyébként itt kerülnek helyre az addig kicsit esetlen színészi alakítások, akik mintha a végjátékra tartalékolták volna az akkor már nyilvánvaló tehetségüket.
Összességében tehát a film egy kicsit felemás, a már említett tényezőknek köszönhetően erősen hullámzó, viszont ez a hullám előrefelé haladva szerencsére emelkedő tendenciát mutat. A fináléra meglehetősen jól összeszedi magát, tud meglepetéssel szolgálni, viszont a legendássá vált alkotások (vagy akár a "Holtodiglan") mellett azért én nem adnék neki helyet. Inkább úgy mondanám, hogy "A lány a vonaton" csak kitartóan zakatol mögöttük. 7/10.
