"A nevem Prophet, emlékezz rám..."
A három mágikus szám. A triász/triumvirátus/trilógia szavakat hallván mindig valami több, valami plusz jut az eszünkbe. Természetesen a szórakoztatóipar is rácuppant erre a numeróra, hiszen egy filmes trilógia által nagyívű történeteket lehet elmesélni, nem kell azt beleszuszakolni rövidebb játékidőbe. Az évek során számtalan jó példát láthattunk erre (Star Wars klasszikus trilógia, Gyűrűk Ura, Indy, stb), illetve arra is, hogy mi történik akkor ha Hollywood szimpla bankóprésre használ fel egy patináns nevet (Mátrix, A Hobbit, stb.). A játékiparban ez az elv (mármint a történetmesélés) egy kicsit az utóbbi felé tolódik el szintén, ergo lényegi ötlet híján a pénzcsinálás hajtja a kiadókat. Az újonnan megjelenő részek közt laza (God of War, Dead Space) illetve néha nincs is (Far Cry) kötődés, keretbe azokat talán a visszatérő karakterek illetve a vonatkozó univerzum foglalja.
Nem egészen egy héttel ezelőtt, szűk hat év után a Crysis széria is belépett a trilógiák közé. Az első rész 2007 novemberében jelent meg és a "Half-Life 2" (hol van már az a nyavalyás Episode 3!!!!) után mondhatni ismét forradalmasította az FPS műfajt. Habár a rejtőzködős, Rambo típusú játékstílus üdítően hatott ránk, mégis legnagyobb erénye az addig soha nem látott brutális, nyílt tereket megjelenítő, gépkifektető grafika volt (még ma is megállja a helyét). Ennek okán manapság még mindig tech-demónak csúfolják a játékokat, de ez azért csak pejoratív állítás. Szokták ugyan vasat izzasztó tesztnek használni, de azért egy jót is lehet játszani velük. A sztoriba most nem gabalyodnék bele (lesz még szó róla!), a lényeg az hogy itt indul a Prophet vezette kommandó, a nanoruhák és a cephek édes-hármas története. A nem sokkal ezután megjelenő "Warhead" kiegészítő szintén jól sikerült, legyünk büszkék rá, hungarikum!
.
A történet folytatására elég sokat, három és fél évet kellett várni. A nagy nap 2011 március végén érkezett el, amikor a trópusi dzsungelt felcserélhettük a városira. A hype tombolt a progi körül, baba grafikát, New York hatalmas bejárható utcáit és csavaros sci-fi story-t vártunk. A grafikát megkaptuk, iszonyat szépen néz ki a játék és brutálisan jól bekalibrálták Ps3-ra, a többivel viszont galádul kitolták a szemünket. Látványos ám lineárisra/csőszerűre fogott pályák, papírvékony karakterek és buznyákos sztori. Menj A-ból B-be, Alcatraz közlegénnyel nem igazán tudunk azonosulni, a Jacob Hargreave által képviselt fő vonal gyenge, a cephek meg megint itt vannak vírusostul, de több szerep nem jut nekik. Habár a sztori végén ismét felbukkanó Prophet (miután kiloccsantotta a saját agyát) kissebb ficergésre ingerelt minket, azért egy nem kicsit elhúztuk itt a szánkat.
.
A "Crysis 2"-t követően nem gatyázott a Crytek és bő egy éven belül már belengette a trilógiává való avanzsálást. Természetesen jött megint az ígéretkupac: még jobb grafika, végre megint az első részhez hasonlító sandbox játékmenet, izgalmas sztori, látványos csaták. A látottakat/hallottakat tekintve nagyjából arra spekulálhattunk hogy a legújabb rész valamiféle mixtúrája lesz az előző kettőnek, átemelve onnan a legjobb jellemzőket. Nos nézzük hogyan sikerültek mindezek...
.
A JÁTÉK:
Sztori:
...2047-ben járunk, mintegy 24 év telt el azóta hogy Alcatraz közlegény nanoruhába bújva vereséget mért a Földet megszálló Ceph haderőkre. Az ezt követő időszakban a C.E.L.L. vállalat új erőre kapva látványos Nanodome-mal fedte be a várost, arra hivatkozva hogy megállítsák az inváziós erők tovaterjedését, nomeg végtelen és ingyen energia termelését biztosítsák, így mentve meg az emberi populációt. Ám ez a terv félrevezetés, a mammutcég rejtett vágya nem más, mint a nanoruhák megszerzésével a világ feletti uralom.
Prophet tudata Alcatraz közlegény testébe zárva lefagyasztott állapotban rejtőzködik a C.E.L.L. egyik jól védett szállítóhajóján, ahol további kísérletekre vár. Egy rég látott ismerős, Psycho tudomására jut volt bajtársának (illetve tudatának) holléte, így mentőakciót szervez a kiszabadításra. Nem titkolt célja, hogy Prophet-et maga mellett tudva sikeresen vezesse győzelemre az ellenállók maroknyi csapatát...
(Ahol a kalandok indulnak...)
.
Itt kezdődik a játék, ahol a Psycho-val történt rövid csevejt követően rögvest elindulunk a Liberty Nanodome felé. De akkor álljunk meg egy pillanatra. Most akkor Prophet-tel vagy Alcatraz-zal játszunk? A nagy kérdésre furmányos választ kapunk, Alcatraz teste felett Prophet szellemisége átvette az uralmat a nanoruha által. Aha. Na ez legalább egy kicsit jobban hangzik mint egy Jézus Krisztus szerű feltámadás a Battery parkban, és így végre a számunkra is szimpatikusabb/erősebb karakterű hőssel tolhatjuk végig a játékot, ez a felütés határozottan tetszett nekem. Ami pedig a történet folytatását illeti, látszik hogy az alkotók végre megerőltették egy kicsit a buksijukat és kanyarintottak egy egész fogyasztható anekdotát a játékhoz. Habár megint nem fogjuk a földhöz verni a s*ggünket az izgalomtól, azért tartalmaz jó néhány fordulatot és a végére egy világmegváltó feladat is kikerekedik belőle ahol megint jól rápattinthatunk a cephek fenekére. Ja és kapunk egy lezárást is, habár kissé felemás módon. Plusz jó pontként említhető még hogy Psycho mellett megjelennek régi ismerősök is, sőt a helyszíneket tekintve láthatjuk még az első rész Lingshan szigetét is.
Az egyéb részleteket nem szeretném elspoilerezni, a szálak bogozása rátok vár, viszont érdemes megjegyezni hogy az előző részhez képest érdemi előrelépés történt.
(Szelíden lengedezik a fű a 30. utcában...)
.
Sandbox:
A nagy ígéret végre valóra vált? Végre homokozhatunk egy jót Alsó-Manhattenben? Elkolbászolhatunk a Battery parktól egészen a Harlemig? Na itt volt a legnagyobb az elvárás az előző rész nyaklevesét követően. És lőn, tátátááááá.
Hát az a nagy szagos helyzet hogy valami azért van, de mégse.... Hét, egyenként jól elkülöníthető területet kapunk a Hét Csoda jegyében, ám ezek a területek még mindig erősen limitálva vannak. Természetesen itt is jelentős fejlődés tapasztalható, ám pölö a Skyrim vagy a Fallout nyitottságától még mindig fényévnyi távolságra van. Valahogy úgy képzeljétek el a dolgot hogy megint A-ból B-be kell eljutnunk egy nagyobbacska területen, viszont ezt 3-4 útvonalon tehetjük meg, nagyjából ennyi...
De még mielőtt legörbülne a szánk megint, nagyon fontos tudni hogy végre határozottan szellősebb a játék és amíg ama B-be eljutunk, menet közben számtalan plusz küldetést elvégezhetünk. Ezek egyáltalán nem viszik előre a sztorit, ám számtalan begyűjthető extrával illetve nanoruci kiegészítővel gazdagodhatunk. És végül de nem utolsósorban, a nyitott területek kialakítása eszméletlenül jól sikerült, a természet által visszahódított New York hangulata varázslatosan jól jön át. A dzsindzsával borított terepen találkozhatunk majd jól ismert épületekkel is, mászkálhatunk a romos boltokban, aluljárókban, stb.
Szóval ez a téma is elég rendesen küzd hiányosságokkal, de az alapos pályatervezés és a hangulat kissé feledtetni tudja ismételten előbújó bosszúságunkat.
(Lepje meg kedvesét, vegye meg első nano öltönyét. Prophet úgy pucsít a mezőn mint egy Armani reklám)
.
Harc és Intelligencia:
A marketingrizsa és promók középpontjában mindig kitüntetett szerepet kapott a nanoruci, ami taktikai csaták és harci stílusok tárházát ígérte. Az első rész jó debütálását, a második gyengélkedését követően elmondhatom hogy a ruha ismét régi nimbuszában tündököl, határozottan szimpatikus változtatásokat eszközöltek a használatában. Két fő erőssége, a láthatatlanság és a páncél maradt meg, így ismét dönthetünk hogy tank módjára esünk neki az ellenfélnek vagy lapítunk mint sz*r a fűben és úgy vadásszuk le őket.
Ha utóbbit választjuk akkor roppant jó útitársunk lesz a Psycho-tól kapott kompozit íj, amivel hangtalanul szedhetjük áldozatainkat. Igazándiból szólva ha kitanuljuk ennek a használatát illetve felfejlesztjük a képességeit akkor a többi fegyver már-már felesleges lesz, ugyanis az íjjal történő portyázás felettébb hatásos és irgalmatlanul jó móka. A többi csúzli egyébként másolja az elődöt, illetve később használhatunk majd valami nagy pöcsszerű áramozó élien izéket. Ez utóbbiak nem igazán jöttek be, inkább játszottam tovább a Predatorba oltott Robin Hood-ot.
A nanoruha egyébként tartalmaz még egy fejlesztett taktikai konzolt is ahol megjelölhetjük áldozatainkat, illetve kapott egy egész jól felépített fejlesztési szisztémát is. Ennek az a lényege hogy a játék során megtalált csomagokat felhasználva lehet különböző úton-módon kikalapálni a ruhát, így illesztve azt harci módszereinkhez. Végül van még egy hackelési opció is. Ennek segítségével feltörhetünk számítógépeket és lövegtornyokat, a folyamat grafikai megvalósítása először wáóóó, aztán ok, aztán öööö, végül eeeee. Felesleges üveggyöngy.
Nézzük milyen gógyival rendelkeznek ellenfeleink. Első kézből jelenthetem hogy továbbra is hülyék, ha az orruk előtt válsz láthatatlanná akkor abbahagyják a tüzelést és elkezdik a scriptelt mászkálást. Máskor meg össze-vissza rohangálnak, néha talán fedezékbe bújnak. Egyetlen pozitív vonásként említhető hogy a Cephek intelligenciája kissé javult, plusz a felhozataluk is színesebbé vált (rozsdás walker rulez). Tapasztaltabb gémereknek így bőven ajánlom a legnehezebb szintet.
Egy szó mint száz, a nanocucc továbbra is hasít, az ellenfelek meg buták mint a föld.
Összegzésként elmondhatom hogy a második rész után már kisebb elvárásokat támasztottam a játékkal szemben, ami így ezeknek többé-kevésbe már megfelelt. A sztori és a játékélmény sokat javult, ám a fél-sandbox és a buta AI még mindig jó pár kihagyott ziccert takar. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni hogy a játék eszméletlenül rövid, minden mellékküldetést kipörgetve maximum 6-7 óra alatt végigtolható. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom hogy ennél azért egy kicsit többre számítottunk, nyilván a szűkre szabott határidők miatt nem sikerült hosszabbra-bővebbre nyújtani a játékidőt. A "Crysis 3" jó, kellemes, de pár dolog megint lemaradt belőle. 7/10.
.
A hazai kiadás:
A stuffot egy akciós előrendelés keretében sikerült abszolválni. Az alapkorong mellé járt egy díszes fémdoboz is, illetve az első rész letöltőkódja. Ez utóbbit a Playstation Store-ban használhatjuk fel, így végtelen számban tölthetjük le saját gépünkre a kezdő epizód "remasterelt" verzióját. Legközelebb ezt fogjuk megtekinteni.
(A Wall-street közelében egy még működő Ceph Walker vár ránk)
.
A GRAFIKA:
Bámulatos, verhetetlen, utolérhetetlen. A legújabb Cryengine továbbra is tartja a hihetetlen nívót és szállítja nekünk a piac legszebb játékát. A romos, gazos New York látképe bámulatos részletességgel tárul elénk, a folyók megdöbbentően élethűen csobognak. Minden szó kevés, látni kell. A legmegdöbbentőbb momentum pedig az hogy mindezeket megint sikerült optimalizálni Ps3-ra lényegi minőségromlás nélkül, így megtörtént az amire nem számítottam: még jobban néz ki mint az előző rész. Mint nekünk itt következő generáció kérem, van még kakaó a dobozban. A grafika ismét hibátlan. 10/10.
.
A HANG:
Hans Zimmer marha jó volt már az előző részben is, de ezek az új -állítólag orosz- zeneszerzők valami frenetikusan jó dalbetéteket komponáltak. Olyan szinten jól passzol a játékhoz mint ama borsó a héjához, kisebb bibi hogy kevés van belőlük így az ismétlődésük egy idő után monotonná válik. De sebaj, minden más, a zörejek, a lövések, robbanások nagyon-nagyon paszentolnak és igazi dts koncertet varázsolnak a nappalinkba. 9/10.
.
ÖSSZEGZÉS:
Mindenképp szerezzétek be és játszatok vele egyet, nem fogjátok megbánni. Habár számos kihagyott ziccer van a játékban, a példás grafika, a kellemes játékmenet garantáltan szavatolja a maradandó játékélményt és zárja a trilógiát. Csak ne lenne olyan rövid... 8/10.
