Amióta az eszünket tudjuk, de legalábbis a némafilmek óta a filmkockák 24 fps sebességgel pörögnek, magyarul egy másodperc alatt 24 képkockát vetítenek le a moziban. Régóta kérdéses ennek a kőbevésett számnak a jogossága. Sokáig azt mondták, hogy az emberi szem bizony ennél többet nem bír felfogni, később azt is bizonygatták, hogy pont ennyi képkocka kell, hogy ezek mellett az emberi agy kitöltse a neki szükséges hiányzó képeket és így értelmezze, pont, ahogy neki jó (speciel pont ezt én nem nagyon tudom elhinni).
Később azzal az indokkal lettek lehűtve a kedélyek, hogy a régi felvevő és vetítőgépek ezzel a 24 képkockával még épp, hogy elbírtak, ennél nagyobb sebességre nem voltak képesek, és a technika meg is maradt ebben a stádiumában. Az emberek megszokták és valljuk be, azóta is működik.
De tényleg működik? Két fontos szempontból szeretném megközelíteni és alapozni az egész HFR technikát és annak véleményezését.
Első: A Filmélmény. Beülünk a moziba, vagy a Tv elé heveredünk és engedjük, hogy elvarázsoljon minket a film. Nem érdekel sem a 3D, sem a mindenféle új találmány, hiper felbontású kép, csak élvezni akarjuk. Nevetni, sírni és izgulni szeretnénk. Hagyni, hogy a film belénk kapaszkodjon és megérintsen. Úgy, ahogy azt már gyerekkorunk óta megszoktuk. Nem kell a hacacáré.
Második: A vizuális élmény. Digitális effektek orgiája, perzselő robbanások, gyors verekedések, ahogy azt egy igazi akciófilmben illik. Mindezt a maga 24 kockájával és azzal a jelenséggel, hogy bizony eseménydúsabb, sőt, a manapság divatos, kamerarángatós akciójeleneteknél bizony elmosódnak a részletek és nem tudunk minden apróságot kivenni. Sokszor megesik, hogy csak sejtjük mi is történt a filmben. Márpedig nem ezért fizettem a jegyet, de nem is ezért csüngtem az előzeteseken, hogy aztán csak kapkodjam a fejem és dobjam a sarokba a térhatást biztosító szemüveget.
Elérkeztünk jelen korunkba, amikor már egyre kevesebb filmet vesznek fel filmtekercsekre, és egyre nagyobb teret hódít a digitális filmezés. Eleve memóriakártyákra és merevlemezekre égetik a filmet, így már nem lehet a technikai korlátok mögé bújni. Itt az ideje kísérletezi, újítani. Miért állnánk meg a 24 kockánál, ha felvehetnénk azt a duplájával, 48-al is, így a gyorsabb jeleneteknél nem esne szét a kép, de még a 3D-t is javítaná. A technika már megérett a határok kitolására, de vajon a néző is? Peter Jackson úgy gondolta, választ keres a kérdésre és új filmjét, A Hobbitot ebben a formátumban is megtekinthetővé teszi.
Volt szerencsém hagyományos és a leírt, új formátumban is megnézni a filmet és megértettem, miért nem alakult ki egységes vélemény. Egyszerűen nincs két egyforma nézet, valaki gyűlöli, valaki áldja Hollywoodot érte. Miért ilyen megosztó a HFR? A fentebb említett két szempont miatt.
Amikor a filmben lassabb, nyugodtabb jelenetek vannak, akkor olyan érzésünk van, mintha gyorsított felvételt néznénk. Természetesen a játékidő nem telik gyorsabban, csak mi érzékeljük sietősnek, kapkodósnak a felvételt. Idegennek tűnik az egész és szükséges legalább egy óra, míg megszokjuk a látványt. Igen, egy óra és ez meglehetősen sok idő, feltéve, ha nem Peter Jackson féle idővel mérjük a játékidőt, aki ritkán megy három óra alá. Szóval türelem kell a megszokáshoz, és még utána sem garantált, hogy nem zökkenünk ki. Egyszerűen nem ezt szoktuk meg és bármennyire elcsépelt, bizony így van. Sokszor kelt ”olcsó-hatást” és többen hasonlították a látványt a Barátok Közthöz.
Ellenben ha eltelik bő egy óra és sikeresen elvesztünk Közép Földén, onnantól kezdve viszont olyan élményben lesz részünk, hogy minden pislogásra szánt elpazarolt tizedmásodpercet sajnálni fogunk. A csatajelenetek teljes mértékben, az utolsó orkfrizuráig átlátható, nincs elmosódás, mindent pontosan látunk és értünk. A tájképek sosem voltak még ilyen gyönyörűek, mintha egy ablakon keresztül néznék Új Zélandot. A térhatást pedig oly mértékben segíti, hogy konkrét szédülést lehet tőle kapni. Minden lehulló kődarab, belógó faág érezhetően külön síkban helyezkedik el és ez kitart a film végéig. Nem veszik el a 3D húsz perc megszokás után, hanem folyamatosan érezzük. Azért itt is akad negatívum, előfordulnak olyan jelenetek, ahol pontosan a technikának köszönhetően látható a CGI. Olyan éles és elmosódás mentes a kép, hogy tisztán látszik a képre vetített animáció. Szerencsére, csak egyetlen alkalommal érzékeltem eme bakit, a legtöbb szcéna csodás volt. A mozgalmasabb, gyors jeleneteknél nincs elmosódás és a kép sem esik szét. Mindent tökéletesen látunk, élvezünk és még mindig a harmadik dimenzióban, aminek csak jót tett az újítás.
Tehát kinek ajánlanám a HFR-t? Egyáltalán ajánlom-e? A két szemponttól függ.
Aki a FILMet szereti, úgy ahogy eddig, maximum a 3D-ig megy el, de tovább nem és annak korlátai eddig sem zavarták, annak nem. Zavarni fogja őket és nem fogják tudni túl tenni magukat a „gyorsított felvételeken”.
Aki viszont szomjazza a látványt, a térhatást és az újdonságot. Akit zavart, hogy hiába a 3D, egyszerűen semmit sem lát a filmből miatta. Aki nyitott az újdonságokra és van elég türelme, azoknak viszont szívből.
Véleményem szerint nem lesz akkora robbanásszerű újítás ebből a 48 fps-ből, mint pár éve a 3D-ből. Szép, meg jópofa, de túl szűk réteg fog róla elismerően vélekedni, amit teljes mértékben meg is értek. Nem fogom azt írni, hogy jobb, vagy rosszabb ezzel a megoldással a Hobbit. Más. Új. S akit érdekel az újdonság, az bátran tegyen vele egy próbát és írja meg a saját véleményét.
