...Miután Zsákos Bilbó (Freeman), Gandalf (McKellen), Thorin (Armitage) és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen, úgy döntenek, hogy keletre, a Bakacsinerdő felé indulnak. Mielőtt a többiek bevetnék magukat a sűrűbe, Gandalf elbúcsúzik a csapattól és másfelé veszi az irányt. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket, Bilbó kivételével, aki segít megszökni a többieknek, hogy együtt haladjanak tovább az emberek lakta Tóvárosba. Innen vezet a folyó a Magányos Hegyhez, ahol Bilbó megmutathatja, mit tud. Meg kell találnia a titkos ajtót, majd szembe kell néznie Smauggal, a rettenetes sárkánnyal. Eközben Gandalf sem rest, a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, ahol megtudja, valójában ki az ott tanyázó Feketemágus. Bakacsinerdő tündéi pedig Thranduil király (Pace) és fia, Legolas (Bloom) vezetésével kénytelenek megütközni a Dol Guldurból özönlő ork sereggel...
Mondhatni elég kényelmes helyzetben lehetünk ha jellemezni szeretnénk "A Hobbit" trilógia második állomását, hiszen az első epizódhoz képest lényeges javulást tapasztalhatunk. A rétestészta effektus persze itt is kellő szerepet kap, ám ez szerencsére "csak" a Tóvárosban zajló eseményekre korlátozódik, egyébként pedig eme etapot egy frankó kezdés és egy még jobb (persze lezáratlan) végső jelenetsor ölel körül. A 169 perces játékidő első állomása az igazi rémségeket ígérő Bakacsinerdő, ahol noha a pókokkal történő gusztustalankodás kissé elcsépeltnek hat, ám mégis egy extra jelenetsorral sikerül azt maradandóvá varázsolni. Az elfekkel és Legolassal való találkozás is működik, a későbbi filmekre történő finom utalások jól vannak elhintve, az első harmadot záró akciójelenet is párját ritkítja. Ezután jön sajnos a tóvárosi dögunalom, ami már-már kérkedően húzza az időt lényegi előremozdulás híján, sőt Bard szerepével sem vagyok kibékülve, talán majd a fináléban aktívabban fog hozzájárulni a cselekményhez. Erre a részre nem is pazarolnék több időt, mert most még nem érdemes. Mindeközben Gandalf is járja külön útját és keresi a rejtélyes sötét varázslót. Persze túl nagy titkot nem árulnék el azzal hogy ki rejtőzik az árnyak mögött, ám annál inkább kíváncsibb leszek hogy miként kenik el az ő száját úgy hogy jó darabig még nyugton fog maradni. Ja és arra is számítok hogy Bard mellett Gandalf is jobban kiveszi majd a részét a végső csatában. Az utolsó harmad végül felteszi az "i"-re a pontot, létrejön a várva várt találkozás. Smaug impresszíven megalkotott CGI gonosz, akinek stílusa és karaktere lehengerlő, igazi sárkányos rosszfiú. A végső képsorok meg kicsit bosszantóak, mert naná hogy jól felcukkolják az ember gyerekét jövő decemberig :).
Örömteli további észrevétel, hogy a karakterek is fejlődnek. A törp csapat még jobban összerázódik, Bilbó pedig valódi tagjukká válik. Igazándiból jobban tetszik az ő harcias-aktív jelleme mint Frodó vizenyős bociszemei, de persze ne keverjük a szezont a fazonnal :). A díszletek, a külalak, a CGI, a kosztümök ismételten arról árulkodnak hogy Peter Jackson és a Wingnut immáron megérdemelt helyet foglalhat el a profi filmkészítők között, minden egyes képkockán látszik a rendező úr gondossága és alapos precizitása. De hát valahol ugye ezt is vártuk tőle :). A 48 fps, illetve a High Frame Rate nagyon jó kiegészítője volt ismét a 3D-s élménynek, mindenféle bántó következmény nélkül segítette a folyamatos és zökkenőmentes térhatás átélését.
Mindent összevetve a "Smaug pusztasága" egy jól funkcionáló köztes rész, ami szépen összeköti a cselekményt a "Váratlan Utazás" előkészületeivel és persze kellően felcukroz minket a legvégső öszzecsapásra. Várjuk is nagyon a trilógia lezárását. 8/10.