"Tízezerből egy..."
.
.
Cím: Django unchained
Rendező: Quentin Tarantino
Főszereplők: Christoph Waltz, Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson, Don Johnson, Franco Nero, Kerry Washington
Kép:1080p/MPEG-4 AVC, 2,40:1 (26-28 Mbps)
Hang: Angol dts-HD 5.1, magyar Dolby digital 5.1
Felirat: magyar, angol
Régiózár: Nincs
.
A Filmről:
...Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Waltz) egy rabszolga (Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (DiCaprio) rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra...
(A nyerő páros útra kész)
.
Igazándiból nem nagyon hiszek abban, hogy Quentin Tarantino stílusát menet közben meg lehet kedvelni. Vagy szeretjük rendhagyó munkásságát, vagy nem, az arany középút számomra elképzelhetetlen. Általánosságban kijelenthetjük, hogy művei konstansan kisebb-nagyobb berzenkedésre adhatnak okot, sőt nem egyszer felvetülhet bennünk a kérdés, hogy a kedves alkotó úriember egyáltalán normális-é? A válasz természetesen nem, szerintem sincs ki nála mind a négy, ám ezen defekt teszi őt egyben zseniálissá is. Eme látnoki erő pedig tulajdonképpen két fő tényezőből táplálkozik: a különféle zsánerek (japán szamurájfilmek, spaghetti westernek, képregények, anime) tiszteletéből/geek szintű rajongásából, továbbá a világ kendőzetlen, nihilistamentes megmutatásából. Mert bizony hiába szépítjük akárhogyan is, a mai világ bizony eléggé perverz, fekete humorú, szadista, fasiszta és szexista.
Ám eme áldatlan állapot nem mai találmány, a “Django elszabadul” az emberi történelem szintén egyfajta sötét korszakába kalauzol el minket. Ez pedig nem más, mint a 1800-as évek amerikai rabszolgatartó társadalma, ahol az Afrikából elhurcolt négereket dolgoztatták megalázó módon, sőt, egyéb hóbortok kielégítésére is felhasználták őket. Ez a terep természetesen bőven megfelel a dirketor úr vágyainak kiélésére, ahová tulajdonképpen a filmben is találóan elhangzott Nibelung mondát kanyarint. Django a lovag tűzön-vízen át harcol párjáért, ki akar törni elnyomott társadalmi státuszából, ha kell öl, ha kell még mocskosabb lesz, de csak egyféle cél lebeg a szeme előtt. A film a tarantinoi kellékeken kívül roppant jól jeleníti meg, hogy miyen hihetetlenül lealacsonyító közegben éltek a rabszolgák, ahol abszolút nulla esélyük volt a felemelkedésre. Ezen kereteken belül látni fogunk különféle kegyetlenségeket dögivel, sűrűn osztott rasszista megnyilvánulásokat, stb. szóval nem az a könnyed laza kikapcsolódós két és fél óra vár ránk. De mindezeken túl elég hamar megcsillannak majd a főhajtásos pillanatok a spagetti western stílusa előtt, a játékidő alatt számtalanszor megtapasztalhatjuk majd a zsáner előtti tisztelgést, legyen szó akár a zenéről, a kamerakezelésről, a vágásról, a párbeszédekről, vagy akár legendás westernszínészek rövid cameo-járól. A “Django elszabadul” mindent tartalmaz ami egy jó Tarantino filmhez szükségleltetik, és akkor rmég nem is beszéltem a bámulatos színészgárdáról. Az idejét sem tudom már, hogy mikor láttam ennyire sok-sok jó alakítást a képernyőn. Jamie Fox ugyan élete egyik legjobbját hozza (még a Ray-ben volt ennyire emlékezetes), de szabályosan elhalványul a jelen szereppel már második (!) aranyszobrát begyűjtő Christoph Waltz, a brilliánsan perverz DiCaprio, vagy akár a rövid ám még emlékezetesebb Don Johnson mögött. És akkor a kötelező Samuel L. Jackson-ról még szó sem esett :), neki már bérelt helye van. De nem csak a keménymag tartogat nagy pillanatokat, a történet során felbukkanó szinte minden egyes szereplőnek megvan az az extra tulajdonsága/beszólása/tragédiája, amivel kisebb-nagyobb jelentőséghez jut. Senki sem mozog statikusan, mindenkinek funkciója és igazi szerepe van. Ezért nem fogunk unatkozni a mondhatni puritán módon egyszerű vonalvezetés közben. Végül, de nem utolsó sorban ott van az a nagy adag fekete humor, ami oly módon jellemzi a mester filmjeit. Abszurd, vagy éppen mókás, vagy éppen feszültséggel teli pillanatok töltik meg további élettel a filmkockákat, lélegzetünket visszafojtva várjuk a következő pillanatot, mely után vagy szörnyűlködni (Mandingo harc), vagy kacagni (a városi seriff lelövése) fogunk.
(Legendás westernszínészeknek sem leszünk híján)
.
Abszolút nem veszem észre hogy Quentin Tarantino bármit is veszített volna a lendületéből. Sőt megkockáztatom, a “Django elszabadul” még jobban is sikerült mint az előző pár munkája. Nagyon szőrösszívű lelkülettel kell ahhoz rendelkezni hogy bármiféle hibát leljünk benne, mert különleges és maradandó alkotás a maga nemében, önállóan élő és lélegző mű. 10/10.
.
A Blu-ray kiadás:
A lemez 2013. május 6 óta, tehát bő egy éve kapható hazánkban is, éspedig kétféle változatban. Létezik egy normál tokos, illetőleg egy fémdobozos kiadás is. Az árkülönbség csupán egy darab ezres a kettő között, szóval én mindenképp a steel-t javasolnám, lévén hogy még mindig kapható. Az 5.990 forintos fogy árért viszont egy roppant jól sikerült verziót kapunk, a külső borítás dombornyomott és a belső artwork is telitalálat. Bravó a szép tálalásért. 8/10.
.
.
A Kép:
Egy fia panaszunk nem lehet arra amit látni fogunk. A "Django elszabadul" nagyon szép képminőséggel rendelkezik és felvonultatja mindazon tulajdonságokat ami egy HD előadást illet. Emlékszem egy kicsit az elején tartottam attól hogy az éjszakai jelenetek nem lesznek jók, illetőleg a néha jellemző narancssárga bőreffektus is felbukkan majd. Nos bátran kijelenthetem, ennek nyomát sem találtam, a megfelelő mértékben zajt tartalmazó és konzisztens színeket felvonultató transzfer hibátlanul jeleníti meg a filmet. 10/10.
.
A Hang:
Nem is hittem volna hogy elsősorban a magyar szinkront fogom ajnározni. A színészek toborzása roppant jól sikerült, hangjuk mondhatni még jobban passzol karakterükhöz mint eredeti angol/német nyelvük. Csankó Zoltán (Schultz), Kálid Artúr (Django), Hevér Gábor (Candie) és még a többiek vérbeli profi munkát tesznek le az asztalra és látszik hallatszik hogy élvezik a munkát. De hogy ne csak a beszédeket említsük, a hanghatások és az effektek is bámulatosak, lövés/robbanás nincs sok, de amikor megszólalnak akkor beveszik a nagyszobát. 9/10.
(Samuel L. Jackson Candyland fő lakájaként ismételten bizonyítja színészi rátermettségét)
.
Extrák:
Habár külföldön létezik dupla korongos változat is egy nagy szakajtó bónusszal, azért a szingli kiadás sem bánkódhat a felhozatal tekintetében. Három masszív kisfilmet tekinthetünk meg, melyek taglalják a kaszkadőrmunkát, a jelmezeket és a látványtervezést. Van még egy rövid esszé a zenéről, illetőleg reklámként megsasolhatunk egy előzetest a Tarantino XX kék kollekcióról is. 6/10.
(Ez nem egy vágóhíd, hanem egy átlagos Tarantino-mozi forgatási képe)
.
Konklúzió:
Rajongás, tisztelet, tehetség és egy csipetnyi őrület. Ezek Quentin Tarantino főbb jellemzői, melynek köszönhetően biztos kézzel szállítja mozgóképes alkotásait. A "Django elszabadul" pompásan illeszkedik a filmográfiába, sőt képzeletbeli fejfedőjét is meglengeti a legendás spagetti westernek előtt. Persze nem enyhén kegyetlen és véres, de kérem szépen, nem is egy reggeli matinéra számítottunk :). A Blu-ray korong minden tekintetben magas színvonallal rendelkező kiadvány, nem hiányozhat egyetlen gyűjteményből sem. 9/10.
.
Források: www.port.hu, www.blu-ray.com, www.xpress.hu
