.
Ezt is megértük srácok, eljött ez a nap is! Mához képest pontosan egy éve jelent meg az első bejegyzés a blogon, azóta szállítjuk Nektek Argentoval együtt a friss kék infókat és teszteket. Az ünnepi alkalomból készítettem egy rövid statisztikát ami a számok nyelvén írja le az elmúlt egy esztendőt:
- A majd 365 nap alatt összesen 153 poszt született
- A blog fennállása óta mintegy 17.200 alkalommal kattintottatok a bejegyzésekre
- A legnépszerűbb, -az Index portált is megjárt- bejegyzés 2012.07.12-én íródott, csak erre a cikkre több mint 4.100 katt érkezett
- A fenti alkalmon kívül volt még egy Index megjelenés, 2012.07.03-án Indy kék megjelenésének híre röpített minket a híroldalra.
Egy év természetesen relatíve kevés idő egy blog életében, az ember ilyen korban éppen csak megtanul járni, néha még elborul kicsit, rászokik a klotyóra és édesen gügyörészik :). Kicsit valahol ebben a fázisban látom magunkat is, folyamatosan fejlődünk még, próbálgatunk dolgokat, tanulunk, kísérletezünk. A lényeg persze az hogy nagyon-nagyon hosszú ideig és nagyon-nagyon sok mindent szeretnénk még írni a Blu-ray világáról Nektek, csatarendbe állítani a híreket és további teszteredményekkel segíteni a bevásárlást :). Ezúton is szeretnénk megköszönni eddigi megtisztelő figyelmeteket, hogy eddig is velünk tartottatok, továbbra is kövessetek hát minket a kék infókért.
Baráti üdvözlettel:
Valkyr és Argento