Minden új generációs konzolnak megvan az exkluzív nyitócíme. Jobb esetben ebből több van, de mindig van egy, ami elsőre eszünkbe jut, ami a legtöbb hype-ot kapja és amin a legjobban igyekeznek demonstrálni az egyelőre éledező játékgép erejét. Jelen cikkünk tárgya egy ilyen cím és nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy bemutatja, miért is szeretnél te Playstation 4-et vásárolni. Nos, annyit elárulhatok, nem ezért a játékért.
Csúnya dolog volt tőlem így indítani az egyik leghíresebb playstation franchise legújabb, nagy reményekkel és még nagyobb elvárásokkal felruházott folytatását. Aki játszott a Killzone eddigi részeivel, nehezen tudja feledni azt a háborús, káosz uralta világot és annak lehengerlő hangulatát. Folyamatos golyózápor, elfúló üvöltések, folyamatos csatazaj és a teljes kétségbeesés. Ezt mind megtapasztalhattuk egy ötperces játékmenetben, pedig egyik rész sem volt túlságosan rövid.
A fejlesztők előre vázolták az elképzelésüket és igyekeztek csitítani a népet: Ez a rész nem a totális háborúról fog szólni. Ez annak következményét és egy újabb előzményét meséli el, sokkal több taktikus elemmel, mint eddig bármikor.
A SZTORI
Lucas Kellant alakítjuk, egészen gyerekkorától kezdve, egészen addig, míg Shadow Marshall, majd pedig áruló lesz. Vagyis annak bélyegzik, de a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Az előző részekben megismert, Vekta kontra Helgast háborút követően járunk pár évvel. Mivel a csaták végett lakhatatlan lett a Helghanok bolygója, így a Vektát megosztva és fallal elválasztva él a két nép. Egy látszólagos békében, de elég csak egy apró szikra… Ettől a szikrától félve küldnek minket misszióinkra, hogy csendesen, fű alatt, ha nem is lopakodva, de mindenképp átgondoltabban oldjuk meg a ránk váró feladatokat, találjunk választ a felmerülő kérdésekre és jöjjünk rá, hogy semmi sem olyan fehér vagy fekte, mint az látszik.
7/10
A JÁTÉK
Küldetésünket most javarészt egyedül fogjuk megoldani. Illetve ez így nem teljesen igaz, segítő társat kapunk, csak immár nem személy, hanem egy kis drón képében. Ezt a kis havert, Baglyot több mindenre is használhatjuk. Segíthet nekünk leszedni az ellent, egy nagyobb energia kisüléssel el is kábíthatja őket, ha szorult helyzetbe kerülünk pajzsot képes kreálni elénk, illetve nagyobb távolságok leküzdésében lehet segítségünkre kilőhető drótkötelével. Emellett őt fogjuk küldeni a különböző panelekhez és riasztókhoz, hogy interakcióba lépjen velük.
Újdonságként jelen van még pár képesség. Az egyik gombot nyomva tartva aktiválhatjuk radarunkat, mellyel a falakon keresztül is megláthatjuk ellenségeinket (amolyan Far Cry 3 módra, de manapság kb. minden játék használja ezt a ficsőrt. Uncsi is...). Teljesen így sem lesz egyszerű dolgunk, mivel ha túl sokáig nyomjuk az aktiváló gombot, észrevesznek minket a gonoszok. Illetve ne feledjük, hogy ez csupán opcionális apróság. Találhatunk még adrenalin csomagokat, melyekkel életerőnket tudjuk azonnal feltölteni a szorult helyzetekben, de ha meghalnánk és rendelkezünk még ilyen pakkal, hű droidunk is adhat nekünk még egy esélyt. Apróság még, hogy mikor belövünk egy ilyen csomagot, majd közvetlen utána célra tartunk, az idő kissé lelassul pár másodpercre, így van időnk minden, minket terrorizáló narancsszemű rosszarcú likvidálására.
Szóval ezek az alapficsőrök, ezekkel gazdálkodunk, tessék, játsszál. De hogyan, merre, mivel? Erre sajnos nem kapunk választ, a már agyondemózott, erdős helyszínen kapjuk meg először minden felett az irányítást és kezdhetünk el taktikázni. Mert erre most már bizony szükség lesz. Ide már nem elég a fedezékből kibújós és lövöldözős taktika. Itt használni kell a radarunkat, felmérni mi merre hány méter, kitalálni mit és hogyan. Teljesen más, mint az eddigi részek, ami kettős érzéseket kelthet az emberben. Egyrészt sosem rossz egy vérfrissítés, ellenben azért veszek Killzone-t, hogy daráljak. Mindegy, újratervezés, menjünk tovább. Szóval megszokjuk mit mivel csinálunk, megvan a taktika, aztán a következő pályán ebből mind nem fogunk használni semmit. Ezzel elérkeztünk a játék fő problémájához, a pályák felépítésének kiegyensúlyozatlanságához. Ez alatt azt értem, hogy olykor adott a nagyobb terület, ahol van mód a taktikázásra, viszont mindig jön egy olyan következő pálya, ahol csak haladunk előre a csőpályán és semmi esélyünk egy kicsit is gondolkodni. Maximum, hogy merre menjünk, de erre is van egy gomb, ami megmutatja hol a cél. Olyan érzésem volt, mint ha két külön csapat csinálta volna a pályákat, vagy volt pár remek ötlete a pálya designernek, de ezek közé kellettek a töltelékpályák. Ebből kifolyólag a játék meglehetősen hullámzó színvonalú. Van rész, ahol iszonyat átjön a hangulat, és csak nyúzzuk a kontrollert, ám máskor csak felre döntött fejjel, ásítozva igyekszünk átgurulni a pályán, hátha a következő jobb lesz. Ez az élmény annyira ki tudja zökkenteni a játékost, hogy nálam sajnos a végjáték is csupán egy erős közepes élményt volt képes prezentálni, mivel nem volt egyenletes az idáig való eljutás. Oké, ez is megvolt, stáblista. Na jó, annyit azért be kell vallanom, hogy az utolsó jelenet és ami azután következett, azért frankó volt. Ám lehet, ez már túl későn jött a teljes megelégedettséghez.
A multi viszont nagyon baba lett, jók a pályák, ha valaki taktikusabb azt is kiélheti, de a brutális zúzás szerelmesei is megtalálhatják számításukat. Ha prioritást élvez nálad a multi, mindenképp adj egy plusz pontot a játéknak.
7/10
A GRAFIKA
Oké, hát ebbe aztán nehéz belekötni, ez biztos. Recék nélküli, 1080p felbontás, szemkápráztató effektek, gyönyörű látványvilág. Ennek érdekében valamelyest feláldozták a klasszikus Killzone hangulatot, de azért nem teljesen. Viszont azt is alá írom, hogy azzal a viszonylag egyhangú környezettel nem is lehetséges demonstrálni azt az erőt, amivel a PS4 rendelkezik. Ez pedig még csupán a jéghegy csúcsa. Ez meglátszik abban is, hogy azért nem minden egyes pályarész ugyanolyan szemet gyönyörködtető, vannak unalmasabb, és ezzel együtt csúnyább szakaszok is. Viszont jelenleg nem találsz ennél szebb játékot az új Playstationre. Jelenleg z megér egy maximumot, jövőre meg legfeljebb majd jót röhögünk ezen a tízesen.
10/10
A HANG
Már a játék sokadik pályáján jártam és semmi kiemelkedőt nem tapasztaltam, mikor virtuális kezem ügyébe akadt egy fegyver az ellenségtől. Nagyjából úgy képzeljétek l a hangját, mint az Expendables híres fegyverét, melyet a végén használatba vesznek. Na az nagyon ott volt és attól a hideg futkosott a hátamon. Amúgy a szinkron a helyén van, a robbanások dübörögnek és a zene is rendesen ad a hangulat alá, de semmi jelentősen kiemelkedőt nem tudnék most előkotorni. Egy teljesen jó nyócpertíz és ennyi.
8/10
ÖSSZEGZÉS
Verdiktként egy személyes élményt szeretnék idefűzni, engedjétek meg, hogy kifejtsem, majd szinkronba hozzam a játékkal. A gimnázium kellős közepén, eléggé közepes, de inkább lefelé konvergáló jegyek igazolták földrajzi tanulmányaim felé tanúsított közönyömet, melynek köszönhetően azt az utasítást kaptam szüleimtől, hogy irdatlan gyorsan javítsam ki ezt a malőrt, különben nekem kábé annyi. Ekkor erőt vettem magamon, a könyvek és füzetek fölé görnyedtem és egy hónap alatt két egész jegyet sikerült javítanom. Büszke arccal toltam édesapám elé a bizonyítványomat és vártam a piedesztálra emelést, ám apám komor arccal kezdte csóválni fejét és azt mondta:
- Most rontottad el, tudod?
- Mégis miért? –Kérdeztem teljesen őszintén és nem kevésbé kíváncsian.
- Mert most bebizonyítottad, hogy képes vagy tanulni és nem is akárhogy. Innentől kezdve ezt a teljesítményt várom el tőled egész következő évben.
A Guerilla Games a Killzone Shadow Fall nagyjából felében megmutatta mennyi remek ötletük és kreativitásuk van, ám éppen ezért értetlenül állok a játék másik fele előtt. Miért nem sikerült kiegyenlíteni a játékélményt, miért van ekkora szakadék a pályák élvezeti faktora között. Technikailag odaírom én is a kitűnőt, de a játék egészére csak egy Jót tudok adni.
A feljebb taglalt nagy beszélgetést követő évem szintén ugyanolyan pocsék lett, mint az előző. Őszintén remélem, hogy a Guerilla Games nem követi el ugyanezt a hibát.
8/10
