Erő. Az emberekkel született adottság, mely nem szuper vagy földöntúli képességeket jelent. Az erő maga az akarat. Az akarat, hogy mihez kezdünk, ha nagyobb hatalomra teszünk szert, mint embertársaink. Az ő védelmükre fordítjuk, segítjük őket útjukon...
De a nagy hatalom megrészegítő is lehet. Mennyire egyszerű lenne minden kapott sérelemért bosszút állni. Megmutatni az embereknek, hogy ki a legerősebb. Példát statuálni.
Aki kordában tudja tartani, aki van annyira erős, hogy ő irányítja a képességeit, abból Hős lesz. Aki élvezi a hatalmat, aki játékszernek használja és lelkiismeret nélkül pusztít, abból maga a Gonosz.
Tedd fel a kérdést magadnak: Belőled mi lenne?
Öt évvel ezelőtt, az akkoriban Sly játékokat hegesztő Sucker Punch szintén feltette a játékosoknak ezt a kérdést, mindezt az inFamous játék keretein belül. Cole MacGrath futársrácot alakítottuk, aki egy balesetnek(?) köszönhetően különleges képességek birtokába került. Képes volt uralni az elektromos áramot és felhasználni saját maga és szerettei megóvására. Vagy fegyverként és pusztítani. A játék egy sandbox cím volt, sajnos abból is a repetitívebb fajtából, ám az alapötlet, a történet és a folyamatos választási lehetőségek, valamint az ebből következő több féle befejezés simán elvitte a hátán a produktumot.
A közönség is szerette, így két évvel később következett a folytatás, kicsit javítva ahol csak lehetett, de értelemszerűen nem akkora újdonsággal, mint az első tette. Ettől függetlenül szintén jól sikerült kaland volt, melyet később egy letölthető DLC is követett.
Aztán szintén eltelt néhány év, megérkezett a negyedik Sony konzol és bejelentették (majdnem) nyitó címnek az új részt, mely ugyan a megismert világban játszódik, ám egy teljesen új történetet mesél el.
A SZTORI
Nevünk Delsin Rowe, nem messze Seattle mellett élünk egy Akomis rezervátumban rendőr bátyánkkal, Reggie-vel és nagymamánkkal. Mindennapos hobbinknak hódolva épp graffitizünk és tenglődünk, mikor nem messze tőlünk baleset történik. Egy Conduitokat, vagyis Bio-Terroristákat szállító teherautó felborul és kiszabadul három rab. Gyorsan a helyszínre sietünk, de egy véletlen baleset folytán kiderül, hogy mi is szuper képességek birtokában vagyunk, el tudjuk szívni más conduitok erejét. Ez aztán rendesen felkavarja a dolgokat és nagyon hamar meg is kell hoznunk első döntésünket a jó és rossz oldal között. Ezek után indulunk el Seattle városába, hogy segítsünk a városlakóknak az őket megfélemlítő katonákkal szemben, és kiderítsük mi is történik, vagy, hogy szimplán ledózeroljuk az egész várost.
A játékban folyamatosan jelen van a két oldal közötti válasz lehetőség. Azon túl, hogy az sem mindegy a katonákat hogyan ártalmatlanítjuk, még a történet kimenete is attól függ, melyik oldalon játszunk. Ez minimum két végigjátszást jelent és szerintem mindkettő nagyon össze van rakva. sőt, a rossz befejezésnél percekig csak a képernyőt bámultuk cimborámmal. Ebben viszont nagyon nagy szerepe van az átvezetőknek és párbeszédeknek, melyek annyira emberien és szórakoztatóan vannak megírva, hogy észre se vesszük, már beszippant az egész.
Egyetlen dolog, amit szeretnék megjegyezni, ám ez meglehetősen szubjektív vélemény. Az előző részek erősen építettek a képregényes világra. Gondolok itt a hihetetlenebb fordulatokra és karakteresebb ellenségekre. Most viszont mindezt feláldozták a valóság oltárán. Ez meglátszik a grafika stílusán, a karaktereken és a történeten is. A grafikába nem vagyok hajlandó belekötni, de én hiányoltam az igazi Bosst. Az valahogy nekem kicsit sótlan volt. Biztos sokan vannak, akiknek inkább ez a vonal jön be, de én remélem a folytatásba kicsit több misztikumot csempésznek bele.
8/10
A JÁTÉK
Még mindig egy sandbox címről beszélünk, szabadon bejárható várossal és némi gyűjtögetni valóval. Viszont itt kicsit örömködnék kicsit. Általános tendencia a játékok fejlődésénél a nagyobb és több törvénye. ”A hatszor-tízszer nagyobb bejárható terület, mint az előző részben…”- féle nyilatkozatokra gondolok, de kérdem én, miért? Az embernek ideje nincs bejárni az egész térképet, mire már érkezik a következő játék, ami érdekelne, de mit ad Isten, az is fél Magyarországnyi területtel rendelkezik. Most kifejezetten örültem, hogy nem szállt el a fejlesztőkkel a ló. Biztos vagyok benne, hogy a játéktér mérete kapcsolatban van a grafika minőségével és a konzol erőforrásával, de ettől függetlenül én örültem, hogy nem kell negyven percen át suhannom a város egyik végéből a másikba. A kevesebb néha több és én nem is igényeltem többet.
De vissza a játékmenetre. A térkép több kerületre van felosztva, ahol nagyjából ugyanazokat a feladatokat kell végre hajtanunk, hogy végül felszabadítsuk azt a katonaság ellenőrzése alól. Bázisokat pusztítunk, elrejtett kamerákat kell felkutatnunk, graffitizni kell a falakat (mely nagyon jópofa minijáték lett), titkos ügynököket kellett felkutatnunk és ha már eléggé megcsappant az ellenőrzés százalékos száma, kihívhatjuk őket egy kis csetepatéra. Ilyenkor felhívjuk az ügyeletet, ahol a kedves diszpécserrel szórakozunk, aki aztán ránk küldi a rend hű őreit. Minden ilyen párbeszéd más lett és nagyon jókat szórakoztam az ilyen telefonokon. Azon túl, hogy szépen felszabadítjuk a várost, illetve kitolják a játékidőt azért is érdemes ezekkel foglalkozni, mert attól függően milyen stílusban játszunk, folyamatosan kapjuk a karma pontokat, melyekkel egyre magasabb szintre lépünk. Ezen karma pontok beszerzésére jók még a random felbukkanó emberkék a városban. Rossz oldalon feloszlathatjuk a tüntetőket, de utcazenészeknek adhatunk maflást. Mondjuk egy tűzlabdával. Kövezzetek meg, de ezt a részt kifejezetten élveztem, habár úgy érzem, aki velem együtt élvezi a tömegközlekedés varázslatos élményeit, érti miről beszélek.
Ezek mellett vannak a felszedhető energiák, melyek segítségével fejlődünk. Szerencsére ezeket mutatja a térkép és nincs olyan rengeteg belőlük, szóval nincs jelen a tű és a szénakazal helyzete.
Viszont ha fejlődés, akkor felhívnám a figyelmet, hogy már a legelején érdemes eldönteni merre haladunk, ugyanis lesznek erők, melyet kizárólag a jó, illetve rossz oldalon használhatók. Érdemes egy oldalt kimaxolni, különben nem leszünk túl effektívek.
Ha pedig nem a mellékes dolgokkal foglalkozunk haladunk a sztoriban, mely alkalmanként két (persze, hogy jó és rossz) eltérő ikonnal kezdődik. Mint feljebb is taglaltam, minimum benne van két végigjátszás a cuccban.
Ahogy viszont haladunk előre, úgy kapjuk meg lassan mind a négy képességet, melyek kellően változatosak, mindegyiket ki fogjuk tudni használni. Ám ekkor érkezik a csavar. Egyszerre csupán egy képesség lesz elérhető, illetve annak különböző támadási formái. Nem vészes a csere, pusztán egy megfelelő tárgyhoz kell közel kerülnünk. Egy füstölgő autóból, kéményből vagy akár egy nekünk címzett füstbombából képesek vagyunk magunkba szívni a Smoke képességét. A Neon-hoz elég csak egy kirakat közelébe mennünk és elszívni az Open feliratot, de jó bármilyen botl felirat, valamint a tuningolt autók alján lévő neont is magunkévá tehetjük. Ezen felül van még két képesség, de mivel ezt egy videóban, promóban vagy cikkben nem ismertették, így én is rátok hagyom a felfedezés élményét.
Külön bekezdést szentelnék a DualShock 4 kihasználására. Kezdjük azzal, hogy New Game-nél a kis fény a kontroller elején fehérként indul és döntéseink által lesz egyre kékebb, vagy pirosabb. A graffitis mini játéknál konkrétan fel kell ráznunk a festékszóró palackot, amiben ugyanúgy kattog a kis golyó, mint a valóságban. Ráadásul a festés is kihasználja a mozgásérzékelést. Ajtókat és különböző interaktív tárgyakat a tapipaddal használhatunk. Ezek mellett a hangszórót is igénybe veszi a játék. Mikor felszívunk egy képességet a hangeffekt először a TV-ből indul el, majd a kontrollerben végződik. De volt, hogy egy sisakot kellett felvennünk a földről, melyben szólt a rádió, ami a DS4-ből szólt. Ahogy Delsin a füléhez emelte a sisakot, úgy tudtuk mi is ezt megtenni a kontrollerrel, hogy jobban halljuk. Ezt nevezem végre a DS4 kreatív kihasználásának.
Mint látható a szuper stuffokon kívül, egy hamisítatlan nyitott világú játékkal van dolgunk. Mégsem mondom, hogy unalomba fulladna. Ez köszönhető a kisebb játéktérnek, valamint a folyamatosan frissülő erőknek. Már ha szinkronban játsszuk a sztorit is. Számomra nem volt unalmas, de mondjuk én beosztottam és nagyjából egyszerre haladtam mindennel. Esténként pár órát töltöttem el Delsin társaságában és iszonyat élveztem a röpködést, bunyót, de úgy magában a mászkálást is. Mondjuk lehetetlen ezt nem élvezni, mikor olyan minőségben tárul ez szemünk elé, hogy szavakat nem találunk.
8/10
A GRAFIKA
Engedjétek meg, hogy jó barátom szavait idézzem, mikor áthívtam egy kis bemutatóra:
„Hogy a jó életbe néz már ez ki? De ez nem átvezető, ez tényleg így fut. Az a bevilágítás, azok a fények. Milyen már ez az eső, szinte én is átáztam. Azta’, ahogy átmentél a szellőzőn és a tetőn kötöttél ki, milyen durva már! Ahogy a neonnal futsz megállás nélkül, Uramég!”
Köszönöm, nincs mit hozzáfűznöm. A next-gen megérkezett.
10/10
A HANG
Az előző részben sokan hiányolták a zenét, ugyanis nem sok volt. Néhány nagyobb jelenetnél maximum, de a játék nagy része csendben zajlott le. Azt nem mondom, hogy hat féle rádiócsatornát hallgathatunk a játékban, de nekem dinamikusabbnak tűnt. Itt sem szól mindig, de ahogy történik valami, egyből beindul. Néha zúzósabb instrument zene szól, de néha a punkosabb világ hallható. A hangeffektet meg nem tudom hogyan állítják elő, most már érdekelne egy Így készült erről a szekcióról is. Ezt még megspékelik az effektek, amit a DualShock4-el műveltek és máris a padlón vagyunk.
10/10
ÖSSZEGZÉS
Minden elfogultság nélkül írtam a tesztet, ugyanis az év eddigi legnagyobb játékos meglepetése az inFamous volt. Az előző részek ismeretében inkább a monoton, unalomba fulladó játékmenetet vártam, gagyi átvezetőkkel, de egész jó sztorival. Most csavartak egyet, a játék közel sem olyan monoton, mint az eddigiek, az átvezetőkben olyan minőség és arcmimika van, mintha Pixar filmet néznék. A sztori kicsit lehetett volna érdekesebb, ám abból is helyből van két féle, szóval nincs miért szidni. De ezek mind eltörpülnek azon egyszerű tény mellett, ami egyszerűen vitathatatlan a Second Son esetében:
Jó vele játszani.
9/10
