.
.
…Bill Cage (Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt - pedig az emberiség egy űrből érkezett, könyörtelen fajjal vív hosszú, elkeseredett háborút. Amikor váratlanul mégis bevetik, ő rossz felszereléssel, kevés tapasztalattal indul csatába, és nem is bírja sokáig: gyors és kegyetlen hősi halált hal. Azután feltámad, és újra harcba indul. És újra, és újra, és újra. A földönkívülivel való közvetlen érintkezés időhurokba sodorta, és ő kénytelen számtalanszor végigélni ugyanazt a pokoli küzdelmet, hogy azután újra alul maradjon. Ám az esélyei egyre jobbak. Amikor pedig felbukkan mellette egy különlegesen kiképzett katona (Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magukat mentsék meg, hanem az egész világot…
(A tábornok a végső csapást tervezi. De vajon tényleg meghátráltak az idegenek?)
.
Amennyiben már láttátok a Bill Murray főszereplésével készült “Idétlen időkig” című filmet, akkor “A holnap határa” alaptézise elég ismerősen fog csengeni. Sőt ha nagyon rágörcsölünk, még akár egy szolgai másolatot is beleláthatunk. De képzeljétek, ez itt most nem baj, hiszen az effajta tekervényes és találékony cselekmény még a sokadik ismétlés ellenére is izgalmas tud lenni, sőt sokoldalúsága révén még nagyon mellé sem lehet lőni vele. Az ezüsttálcán nyújtott abszurd helyzet, az ismétlődés/fokozatos változás bőséges tárháza sok-sok lehetőséget biztosít a humortól a személyes drámáig terjedő széles spektrumnak. Filmünk pedig nem hibázik ebben a tekintetben és egy becsületes iparosmunka képében szépen végigsasszézza az összes fontosabb állomást. Az alapsztori annyira nem lényeges, mivel mint mondottam, a recept szinte minden műfajjal működik, viszont annál inkább jól megfigyelhető a szükséges egyéni fejlődés és a történet előremozdulása. Ugyanezt lehet elmondani a szereplőkről is. Mind Cruise, mind Blunt az elégséges takaréklángon nyújtja a szükséges performanszot (kábé szerintem kevésbé nívósabb nevekkel is sikerült volna a dolog), a Cage alá/mellé/fölé rendelt szakasz nagyjából a ballaszt szintjén mozog, egyedül Bill Paxton figurája adott egy üdítő frissességet. A gyenge mellékszereplők alakítása egyébként most elnézhető, mivel végig csak a két főszereplőn lesz a hangsúly.
(Taktikai eszmecsere...)
.
A külalakot elnézve is elégedettek lehetünk, bár a combos költségvetést (178 millió dollár) tekintve kicsit azért többet várnánk. Az idegenekről túl sokat nem tudunk meg, annyira sokat nem is mutatnak belőlük, viszont rendhagyó és különleges ábrázolásuk nagyon tetszett, a telepátián és időmanipuláción alapuló “viselkedésük” pedig újdonságokat is felvonultat.
(Hol van ennek az eleje?)
.
Nagy mázlija van ám “A holnap határá”-nak. Mert szemtelenül másol egy sikerreceptet és arányaiban elég gyenge szereplőgárdát vonultat fel, viszont teszi mindezt profizmussal és olyan szintű azonosulással hogy szinte észre sem vesszük az orbitálisan tündöklő hibákat. A végeredmény már-már álszent módon vigyorogva működik, egészet alkot és szórakoztat. Érdemes megnézni. 7/10.
.
Források: www.port.hu, www.boxofficemojo.com
