.
...Mindig sejtettük, hogy így lesz. Tudtuk, hogy visszajönnek. Egyszer győzött az ember a Föld ellen támadó elképesztő túlerővel szemben, de az idegenek nem nyugodhattak bele a kudarcba. Szükségük van a világunkra, és tudják, hogy hatalmas technikai fölényük segíti őket. Arra viszont nem készülnek, hogy ez a fölény már minket is segít. Az űrből érkezett támadó járművek roncsai elképesztő tudáshoz segítették az emberiséget. A Föld népei összefogtak és együtt készültek a második támadó hullámra. De minden hiábavaló: arra az erőre, amivel lecsapnak, nem lehetett felkészülni.Ismét csupán néhány bátor férfin és nőn múlik, hogy visszafordítsák a visszafordíthatatlant: egyre kisebb az esély arra, hogy megmarad az emberiség...
(Emmerich látványban most is hozza a kötelezőt)
.
Na jó, mégis mi a jó francot vártam én ettől a filmtől? Talán mondjuk azt, hogy a még maradék régi szereplők asszisztálásával egy amolyan lájtosan fogyasztható pop-korn üveggyöngyöt kapok, mint amilyen a 20 évvel ezelőtti első rész volt (jön a teszt arról is!). Kicsit hamiskás ugyan, de hálásan kacsintok rá és végül jót szórakozok rajta.
A kellemetlen hír az, hogy a "A Függetlenség napja - Feltámadás" mellőz minden olyan összetevőt, ami minimálisan elég lenne a fenti kritériumok megvalósulásához. Tömören kijelenthetem, hogy Roland Emmerich eme filmmel elérte pályafutásának a mélypontját, ami pölö olyan A listás címekkel rajtolt el, mint a "Csillagkapu" vagy a "A tökéletes katona". A 96-os történelmi blockbuster folytatása egy szeméttelepre kínálkozó hulladék, feleslegesen elpazarolt 120 perc az életünkből. Nem az a baja, hogy nincs eleje-közepe-vége, esetleg kellő látványvilága (ami mondjuk manapság inkább már alapvető elvárás), hanem az, hogy milyen bámulatos trehánysággal dobálja egymásra a lélektelen komponenseket. Tökre nem áll össze egy kerek egésszé és olyan sötét, mint a legfeketébb éjszaka.
(Ebben a részben most már előmerészkedik egy királynő is)
.
A sztori hervasztóan önismétlő még úgy is, hogy expanzióra törekszik, az újabb szereplőket legszívesebben megdobálnám záptojással, a folytatás belengetését látva pedig beleharaptam a moziszék plüsskárpitjába. A kezdeti sokkon túllendülve valamennyire vígasztalódni szerettem volna az újjáépített műemlékek rombolásával és az akciókkal, de még azokból is lényegesen kevesebbet kapunk. Az intermezzókban aztán meg izzadhatjuk végig a kínosan kongó párbeszédeket, elszörnyedve nézhetjük Hiller fiának majmoskodását (Will Smith ugye 50 milliót kért, ezért inkább fél mondatban kinyírták), ja és talán végre nevethetünk azon a 2-3 poénon, ami tényleg üt (40-60 percenként egy). Az egyetlen pozitív vonulatot a régi szereplők képviselik, ahol a tudósok téblábolása, David+faterja és az ex-elnök figurája ajándékoz meg minket néminemű nosztalgiával. A rutin meg az évek ugye nem nagyon tévednek.
(Jesszus, milyen sz*r film forgatásán vagyunk ?)
.
Ja, többet nem is akarok írni erről a kacatról. Tegyetek egy szívességet nekem plíz, ne nézzétek meg a moziban. Merő perverzióból lehet persze arra aspirálni, hogy a harmadik rész jobb lesz, ami mondjuk talán még igaz is. Mert ez az eresztés egyenesen elborzasztó, számomra továbbra is csak az első film létezik. 3/10
