.
...Még a szuperhősök sem tartják be az összes ígéretüket. Peter Parker (Garfield), aki vörös-kék pókruhájában üldözi a gonoszt a nagyvárosi utcákon megígérte szerelme haldokló apjának, hogy kerülni fogja a lányt (Stone) - és így gondoskodik a biztonságáról. Ám ez egyszer megszegi az ígéretét. Nem elég neki, hogy elkapjon minden bűnözőt, kevés a toronyházak fölötti, őrült tempójú száguldás és lendülés: Gwen nélkül már semmit sem ér az élete. Lehet, hogy meg fogja bánni: egy új szupergonosz ellenfél, Electro (Foxx) felbukkanása ugyanis minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorja - és a múltjából is újabb, tisztázatlan emlékek kísértik...
.
"A nagy hatalom nagy felelőséggel jár". Az egy hétszentség, hogy Ben Bácsi Raimi első pókfilmjében elhangzott örökérvényű mantráját követendő példaként hoznám fel minden egyes alkalommal a mélyen tisztelt álomgyár direktorainak. A Pókember franchise kezelése komoly felelősség, mely a tiszteletet és rajongást követel meg mindazoktól akik mozgóképes formába kívánják foglalni minden idők egyik legnépszerűbb szuperhősét.
.
Na erre mit látok viszont a vásznon? Tovább folytatódik az ízeltlábú további ízekre szedése. Ha nettó módon kéne elemezni a "A csodálatos Pókember 2"-t, akkor tulajdonképpen rávarrnám egyből a kopi pészt jelzőt, azaz nagyjából hozza az előző rész színvonalát. Lehetne ez még akár jó hír is, ámbátor látva az újból elkövetett ordas hibákat inkább a szomorúság lehet úrrá rajtunk. Pedig csakúgy mint előzőleg, itt is teljesen jól indul minden. Az idősebb Parker ködös múltjának bogozgatásával mintegy Tom Clancy kémregényként indul a sztori, izgalmas felütést produkálva. Sőt a lendület még tovább is kitart, hiszen rögtön egy akciójelenet jön, ahol pókunk plutóniumtolvajokat kerget. De kábé ennyi, a tizedik perc után egy sosem látott posványba mászunk bele. Elindul a görcsölés Peter és Gwen között, túlspirázott hormontánc jön, tipikus se veled, se nélküled szappanopera bontakozik ki. Kell természetesen az érzelmi vonal, de nem ennyire sok és hosszan mert a a film első fele tulajdonképpen erről szól és kivégzi az embert a moziszékben. Pláne meg úgy hogy Garfield és Stone ismételten jó alakítást kölcsönöz karakterüknek, de ezzel az irdatlan pöcsöléssel már ők sem tudnak mit kezdeni.
(Petike a motyói között berhel)
.
Az első óra derekán aztán jön egy kvázi feloldozás, ahol elkezdik adagolni az ellenfeleket. A jó benne az hogy végre felpörögnek a dolgok és jön Harry Osborn, a rossz meg az hogy itt aztán még jobban elcsesződik minden. Az egyedüli pozitívum az opponensek tekintetében az, hogy Raimi "Pókember 3"-val összevetve a rosszcsontok egy picit jobban vannak kiporciózva. Azaz hármójuk helyett inkább csak kettőt számolnék, mert Rhino egyperces szösszenetét nem is nevezném szereplésnek. A mennyiséggel tehát nem is lenne bibi, ám annál inkább a minőséggel. Nem gondoltam volna, de egyből visszasírtam még a béna Venom-ot is látva ezt a felhozatalt, de nézzük csak meg őket bővebben. Electro: szánalmasan szeretethiányos "Watcmen"-ből szalajtott Dr. Manhattan kopi, aki Jamie Foxx banális prezentációját követően még ki is kopik a cselekményből a játékidő második felében. Persze a figura technikai megvalósítása elismerést érdemel, ám a képregényekben látott karakán karakterhez köze sincsen. Zöld Manó, aka Green Goblin: az egész jól felvezetett Harry Osborn szabályos megszexuálása a szintén rosszul kiaknázott genetikailag öröklött betegségével. A végeredmény egy Grincs paródia ötvözve egy taknyát elkent óvodással. Szó szerint az államat keresgéltem a padlón a lehullatott kukorica meg szottyos nacho között amikor ezeket megláttam. Jó hogy nyitott vagyok az új megoldásokra, de az efféle cudarul végződő elferdítésekhez abszolút nem tudom adni a jóváhagyásom.
(Vajon ki szűrte még össze a levet Electro-val?)
.
Vannak szerencsére kisebb mentőövek is. Peter továbbkutatja faterjának örökségét és elkezdi felgöngyölíteni a pókos kísérletek hátterét. Ez, továbbá egy valóban tragikus fordulat, meg a May nénivel történő drámázás határozottan a film jobb pillanatai közé tartozik, plusz jó pár jókor elejtett poén is hozzájárul Garfield további megkedveléséhez (bár itt-ott túlzásba is vitték a vicceskedést). Végül, de nem utolsó sorban a Sony büszke lehet a technikai megvalósításra mert mind az akciójelenetek, mind a látvány nagyon ott van. Egy különdíjat pedig szintén kiosztanék a zeneszerző triónak, mert az utóbbi idők legütősebb filmzenéjét hozták össze.
Ez utóbbi dícsérő szavaktól eltekintve azonban nagy bajt érzékelek. Ez már a második gyengécskén sikerült pók kaland, amit pár éven belül még kettő fog követni. Hiába a felsejlő ellenfélgárda (A Baljós Hatos) avagy a csiri-viri külalak, a Pókember franchise végső kilúgozásának rémképe sajnos már a sarkon túl figyel. A rajongók nevében kérjük Marc Webb-et, hogy legyen nagyon észnél! Mert én már aggódom. 5/10.
