Előszó:
A korábban bemutatott Dark Souls II után, gondoltam ideje visszakanyarodni és komolyabb elemzés alá vetni annak első részét, lévén azzal kezdődött egy legenda. A teszt a PC-s kiadásra fókuszál, hisz a konzolos változatok által később megjelent külön letölthető DLC-t (Artorias Of The Abyss) ez alapból tartalmazza.
A spirituális előd, azaz a PS3 exkluzív Demon's Souls utódjaként emlegetett Dark Souls eredetileg PS3 és X360 platformokra látogatott el. A PC-s játékostársadalom kitartó és megdöbbentően magas peticiósorozatának és könyörgésének köszönhetően azonban a Namco úgy döntött, hogy megpróbál a PC-s játékosoknak is kedvezni, ezért bejelentették, hogy a játékot átportolják Windows-ra. Egész pontosan annak egy speciális kibővített változatát, a Prepare To Die Editiont.
Ne legyenek illúzióitok. A játék piszok nehéz (igen, nagyságrendekkel nehezebb a 2. résznél), borzasztóan van egér/billentyűzetre optimalizálva, gyakorlatilag kontroller nélkül kisebb mazochizmus belevágni. A From Softwares programozók pedig olyannyira hadilábon álltak a PC-vel, mint játékfejlesztési platformmal, hogy minden idők egyik legpocsékabb konzolportját sikerült leszállítaniuk a csalódott rajongóknak. Mentségükre legyen szólva, ők egy szimpla mezei portot ígértek, semmi mást.
Ha magát az alapkiadást kéne értékelnem minden bizonnyal egy nagy csillagos egyest kapnak tőlem, sőt valószínűleg tesztet sem kanyarítanék róla. Ám eljött a PC-s tábor messiása, egy lelkes programozó Durante személyében(ő a Gedosato szülőatyja is), aki elhozta nekünk a DSFIX nevezetű kis programot, mely nemcsak megnöveli a felbontást, de az FPS korlátot is feloldja, azaz immár 1080p/60FPS sebesség mellett is játszhattunk végre a játékkal (persze bugokat ez is okoz,de ezekkel együtt lehet élni). Ezekhez még hozzájöttek plusz grafikai effektek (SSAO,Depth Of Field és tsaik) úgyhogy ezt a kis szoftvert használva a DS szebben néz ki PC-n mint bármely másik konkurens konzolon, de merem állítani még a folytatást is túlszárnyalja vizualitásban.
A SZTORI:
Sárkány ellen sárkányfű??? Itt nem biztos, hogy segít rajtad...
A bevezető videóban megismerhetjük a játék rövid előtörténetét. A régmúltban a sárkányok és a sötétség uralták a világot. Ám felbukkant a villámok rettegett istene Gwyn, aki három szövetségesével, köztük Izalith boszorkányával, az alvilág urával Nitoval és a sárkányokat eláruló Seathel szövetkezve, legyőzte azokat és elhozta a Tűz korszakát. Gwyn birodalma felvirágzott: eljött az istenek és a fény kora.
Ám semmi nem tart örökké. A tűz idővel kialudt és Gwyn a saját lelkét áldozta fel azért, hogy újra gyújtsa az "első tűzet", ám ez sem tarthat örökké. Végül felbukkantak az átok hordozói, egy rejtélyes kórság áldozatai mely végigsöpört az istenek áltak otthagyott, haldokló világon. Élőhalottak ők, akik nem tudnak teljesen meghalni, újra és újra megölve őket, mindíg feltámadnak, végül Hollow-á válnak, egy üres lélektelen bábbá, kik az élők húsából és lelkéből táplálkozik. A prófécia szerint egyszer eljön egy élőhalott (azaz a Te karaktered), aki megváltozatja a világot, de nem tudni, hogy a fényt hozza-e majd el, vagy örök sötétségbe taszítja azt...
A Dark Souls sztorija továbbra is minimalista. A bevezető után bekerülünk a történések és a túlélés közepébe. Az NPC-k által elmondottak képezik majd a játék gerincét, megismerjük a sztori alapjait, de minden más csak rajtunk múlik. Ha a játék "Prepare To Die" címe kissé eltúlzottnak hatna, ne aggódj kedves játékos...nem az. Meg fogsz benne halni. Jó sokszor. :)
A JÁTÉK:
Egy hatalmas és félelmetes világ vár arra, hogy felfedezd annak minden szegletét.
Nehéz lenne szavakkal leírni, milyen érzés is fog el mikor játszol egy ilyen mélységű és kihívási faktorú játékkal. A DS nemcsak, hogy nem adja meg neked az alapokat és magadra utal, de szinte pillanatok alatt a halálba is taszít. Ez elriasztóan hangzik, de kijátszható és megelőzhető. A halál persze előbb, vagy utóbb utolér, de ahogy fejlődik a játékstílusod ezek száma idővel drasztikusan leredukálható. Hiszen a halál legtöbbször önnön figyelmetlenséged, vagy elbizakodottságod "jutalma". Soha ne becsüld le az ellenfeleidet, mert ha nem emeled fel időben a pajzsodat, vagy nem gurulsz arrébb egy erősebb támadás elől az vár rád, ami az életben is várna...meghalsz.
Persze a halál itt sem végleges, inkább afféle büntető jellege van. A játék alappillére a lélekgyűjtés, amiből fegyvereket, gyógyitalokat vásárolhatsz és a tábortüzeknél fejlesztheted karaktered képesség pontjait is. Ha egy adott helyen megölnek, mindent elbuksz. halálod után a legutóbb általad használt tábortűzhöz (mentési ponthoz) kerülsz vissza és vissza kell verekedned magadat halálod helyszínéig, hogy az ott talált vértócsát megérintve visszaszerezd az ott hagyott lelkeket. ha esetleg nem jutnál el odáig, akkor másodszori elhalálozásod esetén, eltűnik eme vérnyom és vele az ott hagyott, eddig kínkeservvel összeszedett lelkeid is. Ezek mellett emberi formádat (Humanity) is elveszted és csak egy speciális tárgy a Humanity használatával,a tábortüzeknél tudsz majd újra visszaváltozni Hollow formádból. Az emberi forma megőrzése sok esetben hasznos ,hiszen nemcsak NPC-ket hívhatsz segítségül Boss harcokhoz, de ennek többszörösére növelésével (99-es Humanity a maximum) sokkal sűrűbben fognak megölt ellenfeleid tárgyakat hagyni maguk után, valamint az átokkal szembeni védekezőképességed is megnő.
Kegyetlenül hangzik??? Az is, de így idővel megtanulsz türelemmel, óvatossággal és önfegyelemmel játszani. A pályák és a különböző ellenfelek harcmodorának kiismerése kulcsfontosságú a túléléshez. Neked kell alkalmazkodnod hozzájuk, hisz ha ezt nem teszed gyorsan a fűbe fogsz harapni, aztán újra és újra...
Még, hogy egy farkas nem tud kardozni...dehogynem. Bár még gyakorolnia kell. :)
A játék központi helyszíne Firelink Shrine lesz, innen indulunk. A legtöbb NPC-vel itt találkozhatunk, a különböző kovácsoknál pedig fejleszthetjük fegyvereinket, illetve piromágiánkat, ha megtaláljuk hozzájuk a megfelelő parazsakat (Ember) . A kezdetben választható kasztok közül kezdőknek érdemes a Pyromancer mellett letenni voksukat, hiszen alapból tud tűzlabdákat lövöldözni és a kézifegyverekkel sem bánik rosszul. Jó választás lehet még a Knight is, akire megfelelő páncélzatot aggatva és egy erős karddal brutális közelharcossá avanzsálhatunk idővel. A magunknál hordható gyűrűk száma véges (2 db egyszerre), ezért meggondolandó, hol és melyiket fogjuk használni. Bizonyos ellenfelek érzékenyek a mágia valamely formájára, ezért érdemes pár kardunkat, vagy más fegyverünket fúzionálni valamelyikkel, hogy a későbbiekben ne legyenek komoly gondjaink. A kovácsnál páncélzatunkat is fejleszthetjük, bár érdemes a legjobb cuccokra ezt tartogatni.
A játékmenet kissé hézagos, az ellenfelek lockolása néha bugos, és hajlamosak a hulláik "beleragadni" a lábunkba és így néha cipeljük őket akár pár métert is. A játék még konzolokon sem volt hibátlan Blighttown pld még PS3-on is hajlandó volt szaggatni.
Nehéz dolgom nincsen, ha értékelnem kell egy ilyen értékekkel és mélységgel bíró játékot. A Dark Souls egy vállalható konzolport, kisebb nagyobb kompromisszumokkal. játékosként pedig szembesít életed egyik legnagyobb kihívási faktorával, melyen ha végigküzdöd magadat, tanulsz a hibáidból és hajlandó vagy türelemmel fejlődni és hozzácsiszolódni, akkor idővel búsásan kárpótol érte. A DS az utóbbi 10 év egyik legjobb és legnehezebb akció-RPG-je amit egy kicsivel több odafigyeléssel és igényességgel elkészítve talán még a műfaj koronáját is megkaphatná. A portolás hiányosságaival együtt sem tudnám kevesebbre értékelni, azt ami szinte minden ízében tökéletes.
10/10
GRAFIKA:
A DS PC-s portja nagyjából megegyezik a korábbi konzolos változatokkal. Ez annyit tesz, hogy 30 FPS képkockasebességen nagyjából 720p-s (pontosan 1024X720) felbontás mellet futtathatjuk. Ez igencsak komoly megkötéseket jelent, és sajnos effektek terén sem kényeztettek el minket. persze ezeken lehet segíteni nem is kicsit a DSFIX mod segítségével, mely egyszerűen feltelepíthető és drasztikus vizuális eredményt produkál.
Íme (egér a képen, jobb klikkre megnőnek):
DS régi (1024X720)
DS új (1920x1080) DSFIX
Ha az alap grafikát kellene pontoznom, egy olyan 6-ost kaphatna ,így összességében pedig 10-est(de a DSFIX nem hivatalos,bár nem is illegális). De hogy igazságos legyek megállok a kettő között félúton. :)
10/8
DLC (Artorias Of The Abyss):
A DLC egyik leglátványosabb főellenségharca Artorias ellen. Gatyát felkötni. :)
A Prepare to Die Edition egy plusz DLC-t is tartogat, melyen 3-4 óra alatt azért végig lehet rohanni, megfelelően feltápolt karakterrel. Ebben 3 új és egy opcionális főellenség harc vár ránk, melyek nemcsak tovább növelik a nehézséget, de rendkívül változatosak is egytől egyig. Fontos , hogy ezt a játék legutolsó csatája előtt mindenképpen meg kell nyitni, lévén ha azon túl leszünk ide már nincs visszaút, csak a következő végigjátszáskor!
ÖSSZEGZÉS:
Nehéz lenne pár szóban értékelni egy ilyen figyelemreméltó alkotást. mert, hogy ez nemcsak egy szimpla játék, hanem egy életérzés, melyet minden magát komolyabb játékos geeknek át kell(ene) éreznie. A Dark Souls egy igazi életreszóló sötét kaland, melyet szinte lehetetlen abbahagyni annyira a rabjává tesz. Ha eddig azt hitted jó vagy a mai divatos játékokban, tégy egy próbát és tapasztald meg milyen az igazi kiszolgáltatottság és kihívás érzése melyre a mostani játékok már nem képesek. Milyen veszíteni, mindent elbukni, vagy felülemelkedni a hibáidon és megtalálni a győzelemhez vezető utat. Mert bizony ott van az: kínnal, vérrel, bátorsággal és kitartással kikövezve ott várja azokat, akik igazán tesznek is érte...
10/10